Grußwort hero

Kedves Olvasók!

2023 kiemelkedő események éve volt számunkra. Főként a jubileumunk miatt, mindenekelőtt azonban az egyes területeink csúcsteljesítményének köszönhetően: rekordévet zártunk a járműgyártásban, és motorgyártásunk is kiválóan teljesített, megismételve az előző év magas termelési eredményét. Termékeink és szolgáltatásaink számára új vevőket sikerült megnyernünk a Volkswagen Konszernből, köszönhetően többek közt újonnan alapított leányvállalatunknak, az Audi Hungaria Aheadnek.
Mindeközben csapatunk alkotó erejével Next Level stratégiánknak is komoly figyelmet szentelünk, melynek számos elemét már megvalósítottuk és további meghatározó eredmények várhatók a 2024-es évben. Mindez 12 ezer munkatársunk közös teljesítménye; szaktudásuk, rugalmasságuk és szenvedélyük tesz képessé minket arra, hogy a következő nagy feladatokra is bizakodóan tekintsünk. Személyesen mindig azt kívántam, hogy egy nap ilyen nagyszerű mérleggel adjam át a stafétát utódomnak. Teljesült a kívánságom, és biztos vagyok benne, hogy Michael Breme a következő években szintén számos kiemelkedő eredményt ünnepel majd az Audi Hungariával.

Alfons Dintner,
Az AUDI HUNGARIA Zrt.
igazgatóságának elnöke 2024. január 31-ig

Köszönöm Alfons Dintnernek a zökkenőmentes stafétaátadást. Egy olyan csúcsteljesítményű vállalatot kaptam, amelybe szívét-lelkét beletette. Új, kompetenciaalapú szolgáltatások vevőinknek világszerte, az elektromos hajtások gyártásának erőteljes bővítése és a többmárkás telephellyé válás irányába tett lépések: az Audi Hungaria ezen eredményei örökre összefonódtak a nevével. Jövőképességünk erősítése ugyanakkor továbbra is tevékenységünk fókuszában lesz. Hamarosan indul a CUPRA Terramar gyártása, miközben csapatunk már az MEBeco hajtások gyártásához telepíti az első berendezéseket – két meghatározó projekt a jövőnk szempontjából. De nem az egyetlenek! Napjainkban az egész vállalatot átlengi az innováció; a digitálisan összekapcsolt rendszereinknél, az elektromobilitás területén, de még a fenntarthatóbbá válás felé vezető úton is. Emellett egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk az ESG-re, így kívánunk még fontosabb partnereivé válni a Volkswagen Konszern márkáinak és gyártótelephelyeinek. Ehhez részünkről minden nélkülözhetetlen előfeltétel adott: rugalmasság, hatékonyság és egy nagyszerű csapat teljesítőképessége.

Michael Breme,
Az AUDI HUNGARIA Zrt.
igazgatóságának elnöke 2024. február 1-jétől

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.